Október 16-án (csütörtökön) 13 órakor rendezzük idén a NapKovi Ünnepséget a Zöld Kakas Líceum nagytermében. Azokat a diákjainkat jutalmazzuk, akik tavalyi vállalásukat sikeresen teljesítették, és így jogosultak lettek a Napkovi Díjra. Szeretettel várjuk diákjainkat, a mentorokat és minden kedves érdeklődőt!
És persze idén is lesz NapKovi pályázat!
Leadási határidő okt. 16.
A pályázatokat elektronikusan várjuk. Részletek hamarosan.
Szokás szerint ilyenkor még mellőzzük a hagyományos tanórai kereteket és tréning jellegű programokkal kezdjük a tanévet, melyet pénteken hivatalosan is megnyitott igazgatónk, Kerényi Mária. Azok kedvéért, akik lemaradtak a vidám prezentációról vagy újra megtekintenék, ide is beágyazzuk. (A Légiósokat osztályfőnökük ezen a héten szerda-csütörtök-péntek 10h-tól várja.)
Június 24-én, kedden, 16h-kor zárjuk az idei, 2013/2014-es tanévet. Ez a legjobb lehetőség arra, hogy elbúcsúzzunk egymástól a nyárra.
Sok szeretettel várjuk diákjainkat, a szülőket és a kedves érdeklődőket!
Csütörtökön a tanítási órák helyett egész nap sportolni fogunk. 9:30-ra gyertek, hozzatok váltóruhát, ill. biciklitúra is indulni fog, jöjjön biciklivel, aki részt szeretne venni rajta.
Ízelítő a programokból:
- foci
- röplabda
- tollas
- ping-pong
- köredzés
- jóga
- petanque
- szkander
- csocsó
- sakk, táblás játékok
Technikai okok miatt az előre meghirdetett február 1-jei (szombati) időpont helyett egy nappal korábban, január 31-én (péntek) este rendezzük a Szalagavató ünnepséget. A helyszín változatlanul a Ferencvárosi Művelődési Ház.
Részletek hamarosan.
Az év utolsó tanítási napján 10 órakor kezdünk, délig együtt az osztály, majd mindenféle programokkal készülünk, végül egy jó forró kakaóval és kaláccsal együtt zárjuk a napot és az évet. Lesz Karácsonyi Jótékonysági Vásár is, aki szívesen vásárolna valami apróságot, amelyet a 9-10. osztály készített, és egyben segítene rászorulóknak, készüljön így. Gyertek-gyertek!
Október 21-én (hétfőn) 17h-kor rendezzük idén a NapKovi Ünnepséget a Zöld Kakas Líceum nagytermében. Azokat a diákjainkat jutalmazzuk, akik tavalyi vállalásukat sikeresen teljesítették, és így jogosultak lettek a Napkovi Díjra. Szeretettel várjuk diákjainkat, a mentorokat és minden kedves érdeklődőt!
És még nem késő pályázni az idei tanévre!
Csütörtökön és pénteken összművészeti projektnapok a Kakasban. Mindkét nap 10h-ra gyertek, a választott csoportban 15h-ig fogtok dolgozni, de pénteken érdemes lesz egy kicsit tovább is maradni…
Aki még nem jelentkezett csoporthoz, holnap reggel is tud választani.
Augusztus 30-án pótfelvételit szervezünk azok számára, akiknek az Ifjúsági Tanácsadó Szolgálatunk javasolta, hogy a Zöld Kakas Líceumban folytassák tanulmányaikat. (tovább…)
Augusztus 30-án 10h-kor megnyitjuk a 2013/2014-es tanévet. A tanévnyitó után beiratkozás a HT-n.
A Légió szintén aug. 30-án 15h-kor, az ET aug. 31-én 8:30-kor, a Maugli pedig szept. 3-án 13h-kor iratkozik.
Amit feltétlen hozz magaddal:
- bizonyítvány
- adószám
- TAJ-szám
- személyigazolvány
- lakcímkártya
- első havi iskolaszövetkezeti szolgáltatási díj (21.000 Ft)
Nemsokára találkozunk!